8/14/2013

3. Rész - Stúdió

- Szia kávéslány – köszönt felém egyikük, ezzel kizökkentve a bámészkodásból.

Odanéztem, és a vigyorgó szöszit láttam. Dobtam egy mosolyt felé, majd levágtam magam az egyik vajszínű fotelba.
- He? – kérdezte döbbentem a fekete hajú.
Erre csak vigyorogtunk, majd a barna hajú is felkiáltott, ezzel tudtunkra adva, hogy ő márpedig emlékszik rám. Röhögve megráztam és ezzel egy időben lehajtottam a fejemet.
- Sziasztok, fiúk. Róla beszéltem nektek – szólt Ed.

- Hello. Alyson – rendeztem le a bemutatkozást.
- Harry – szólt a göndör.
- Louis – így a barna.
- Niall – mutatkozott be a szöszi.
- Liam – nyújtott kezet a legrövidebb hajú fiú.
- Zayn – maradt a végére a fekete hajú, azokkal a gyönyörű barna szemeivel.
- Hát, ezen is túl vagyunk, nyomás befelé, énekeljétek fel a TMH-s dalokat, amiket egyeztettünk. Tűnés – tapsolt még kettőt az éppen belépő vörös hajú lány. Hogy itt milyen népszerű a vörös haj. Ha ezt tudom, maradok a szőkénél.
A fiúk libasorban bevonultak, és nekiálltak a helyük elfoglalásának.
- Dido Kanelas, szervezési koordinátor – intett a vörös lány. Homlokomat ráncolva néztem rá.
- Görög? – mosolyogtam.
- Ja – vágta rá.
Akkor ezt meg is beszéltük.
A dalok elkezdődtek, tényleg nem voltak rosszak. Mint gondoltam, tényleg akadt néhány szomorú, de leginkább bulis hangulatúak voltak. A göndör hangját meghallva átfutott rajtam egy halvány borzongás. A szöszi, vagyis Niall következett, és ránézve észleltem, hogy ő is engem figyel. Érdeklődve tartottam fenn a szemkontaktust, és a hangja meleg elégedettséggel töltött el. Annyira aranyos volt, még az ír akcentusa is. Ezt onnan állapítottam meg, hogy régebben volt egy barátnőm még az általánosban, aki Írországból jött és minden ír egyen akcentussal beszélt. Persze voltak kisebb eltérések, de a legtöbb dolog egyezett.
Végére érve Liam kezdte, akinek átlagos, de szép hangja volt. Louis, a csíkos pólós kissé magas, de tiszta hangon énekelt, és ha jobban megnéztem, észrevettem, hogy a zsebéből valami kicsi ezüst és répa alakú dolog lógott ki. Erről Zayn vonta el a figyelmemet, aki rendesen nekiindult, hangosan, tisztán és erősen énekelt, egyszerűen elbűvölő volt. Ő is engem nézett, de az ő pillantását is álltam.

Végeztek, és kijöttek.
- Pillanat – szóltam és a barnához sétáltam. – Te, várjál egy kicsit.
Ő elkerekedett szemekkel bámult rám, mikor letérdeltem elé.

- Ez egy répa? – kérdeztem, és megrángattam az ezüst dolgot.
- Ja – vigyorgott, és kirántotta a zsebéből a telefonját, amiről a mini répa lógott le. A kezembe nyomta, és leült mellém a földre, nem zavartatva magát.
- Cuki – jegyeztem meg.
- Kösz – állt fel, és a karomat megragadva fölhúzott két perc után. Visszaültünk a fotelba és kanapéba, és megbeszélésbe kezdtünk. Már kezdett elegem lenni az egyeztetésekből és megbeszélésekből. Jó másfél óra múlva szabadulhattunk.
- Aly, nem akarsz maradni még egy kicsit? – kérdezte a merész szöszi, aki még nem tudta, mit követ el.
- Nana. Nananananaa – skandáltam. – Engem aztán nem hívtok Aly-nak!
- Bocs – nézett rám megszeppenve Niall.
Kicsit erősre sikeredhetett a kiáltás, de eddig csak a volt barátom hívott Aly-nak, amely kapcsolat csúfos véget ért. Ezért nincs barátom.

- Akkor hogy hívjunk? – jött a kérdés.
- Cher-nek. Ha mindenáron becézgetni akartok. Amúgy Alyson. Kösz.
Bólogattak, de göndörke furán nézett rám.
- Na, mondd – fordultam hozzá.
- Ember, te nem is vagy Cher. Alyson.. – kezdte.
- Középső név – adtam meg a választ.
- Na, mit is akartam? – kérdezte magától Szöszke.
- Enni? – kérdezték egyszerre négyen, mire elnevették magukat.

 - Ja. Rendelünk kaját, jössz velünk a házhoz? – hívtak meg.
- Hát, nem is tudom, ötre mennem kell anyához.
- Ahh. És ott meddig maradsz? – érdeklődött répás haverom.
- Hét, fél nyolc.
- Este? Átjöhetnél akkor – szólalt meg először Zayn.
- Meggondolom.
Megadták a címet, és elindultunk kifelé. Szembe velünk Dido jött.


- Megvolt minden, rendben ment? Énekeltél nekik, Alyson? Megvan a sorrend, a dallista, fiúk? Ruhák, hányra rendeljem a tervezőket?  Ideértek időben? Muszáj lesz! A fodrásznál Zayn kezd? Jesszusom, ugye nem hoztok be semmi állatságot?! Gyakoroltatok este? És ma fogtok? Hogy állnak a koreográfiák? – öntött el minket kérdésekkel a noteszéből, abban folyamatosan lapozgatva. Emlékeztetett az én jegyzetfüzetemre, amit állandóan magamnál hordtam, csak az enyém nagyobb és sokkal vastagabb volt. Belőle színes cetlik álltak ki, kategorizálva a fejetlenséget. Most is a táskámban hevert. 
- Nyugi Do, még nem hallottuk pacsirtánk hangját, de majd ma este, amikor is gyakorolunk. A többit nem figyeltem, de igen – közölte Liam. Kicsit másfelé járt a gondolatai közt, de próbált úgy tűnni, mintha itt lenne.
- De hát Liam! Mi az, hogy.. – kezdte Dido a leszidást, de a fiúk szó szerint elrohantak. Zayn megkapta a karomat, és magával húzott. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy Dido lohol a nyomunkban, de jobban lefoglalt az érzés, ami átjárt, mikor Zayn a kezemhez ért. Berontottunk a liftbe, és csúsztam a fényes padlón, és ügyetlenségemnek köszönhetően megbotlottam a küszöbben, amit nem vettem észre. Zuhantam előre, majd két erős kar elkapott, és berángatott a fülkébe.
- Milyen pici vagy – hallottam a suttogást a fülemnél. A lehelete csiklandozta a fülemet, és megborzongtam tőle. Felemeltem a fejemet, és rájöttem, hogy nem Zayn tart, hanem Niall. Elvörösödve elhúzódtam tőle, és fejemet lehajtva álltam az egyik sarokba a szűkös fülkében.

2 megjegyzés: